Az őstojás - (Oul dogmatic) - Ion Barbu
added by: haver

Megadatott e bús tömegnek,
Tengődhet meddő tojáson,
De az őstojás, csírával benne,
Azért van, hogy fényben álljon!

Mint ősvilág a kristályában,
Úszik vékony mészhéjában,
Az ártatlan új tojások,
Nászpaloták és sírboltok.

Háromrétegű selymében,
Alszik deresen a fehérje,
Olyan zártan, epekedve,
Édes teste álomba dőlve.

A csírasejtek?
Nagyon fentről,
Még az égből,
Ahova szennye
Nem ér el a Földnek,
Bejutnak szépen,
Hím énekével,
Az üveges petébe,
Csók teljében.

*

Te, feledékeny, együgyű ember,
Láttad Szentléleket érzékenyen?
Mint régen, úgy ma is - éppen:
A dogmák apró dolgokban élnek.

Nézd az égen a Szentlelket
Őrködvén az örök vizeken,
E tojást - jelképnek adom,
Te kopottan élő és fakó.

Nem a piros tojást.
Te dőre és léha,
Ajándékba
Adok egy fiast, Húsvétra neked:
Emeld fénybe – és megismered!

*
És remeghetsz, főleg,
E sárga piaszter apróra,
Percmutató nélküli óra,
Ami maga írja halálát előre
Tojásnak s világnak. Rémítőnek
Érezd e sárga kényszerórát…
A halál onnan jön - belőle.
Sárgája,
A dús fehérjét rágja.
Bennünk is, az idő jár körbe.
Akár - a dogma.

*
Még egyszer:
A meddő tojás sem más,
Ne szívd ki. Összetörsz egy nászt.
És kotló alá se tedd!
Hagyd – ős csendjében - meg,

Mert hibás maga a teremtett,
Csupán a nász s a kezdet szent.



Translator: Csata Ernő

see more poems written by: Ion Barbu