Míg fénylő csillagokból
Lassan ránk hull az éj,
Sóvárgó árnyaival,
Suttogó lányaival
Álomba ringat a kéj;
Hány szívet gyönyörbe
Rángat könnyedén!
De, hányat a fájdalom
Bűvös hangja nyom
Halk, szelíd énekén.
Egy pár sápadt árnyék,
Pihe hópelyhek nyomán,
A hold ezüstös sugarai,
Jövőm összes vágyai,
Ezen sodrat fonalán;
Két angyal sírva énekel,
Keservén az éji búnak,
Törvényén a csillagárnak,
Nyomában az égi násznak,
Megesküsznek és lehullnak.
Egy gerle fészekben,
Mint a lepkeszárnyon,
Eros őrülten emeli,
Cirógatja, melengeti
Az álmot, bűvös vágyon;
Az illatos felhőben,
Két szál viráglélek,
Elválasztja az éj násza
Csodálatos susogása,
Nyiladoznak, amíg élnek.
A fénylő csillagokban
Az alvó éj csendjén,
Hány szívet kacagva,
Hányat meg sóhajtva
Hagy ott könnyedén!
Hiszen ez a sorsunk,
Gyakran nagyon mostoha,
Egyeseket jól felemel,
Másokat megkeresztel,
A sírás apró harmata.
Translator: Csata Ernő
see more poems written by: Mihai Eminescu
