A kulcsot, amit adtál este -
A zöld kapu kulcsát -
Elvesztettem még az este!...
De ki nem veszti el a kulcsát?
A kulcsot, amit adtál este
Leejtettem a toronyból,
És ahogy esett
A lépcsőn, a villanyt is eloltotta.
A kulcsot, amit elejtettem este
Keresgéltem;
De a lépcsőkön lefele
Sötét volt, koromfekete -
Sötét, mint a kolostorok
Ívelt kupolája alatt,
Mikor a szentképek lábainál
A viaszgyertyák nem fénylenek.
Ott maradtam a gótikus toronyban -
Csúcsán a hármas címernek:
A Szerelemnek,
A Reménynek,
És a leendő Hitemnek...
Ott maradtam a gótikus toronyban
Ura birodalmak végtelenjének,
A koromsötét káoszban.
Az este óta percek teltek,
Az este óta órák múltak,
Szárnyai a napkeletnek
Sietősen meglebbentek,
Mint percei az életemnek,
Melyek lépcső fehérjén elzúgtak
Aztán lejöttem sietve...
De az utolsó fokra lépve,
A kulcsot, amit adtál este
Hamisítva megtaláltam
Egy fehér kehelyben, tele
Bürök megzöldült borában.
És az utolsó lépcsőfokon
Letérdeltem
És sírtam -
Mert az utolsó lépcsőfokon,
Mint egy bölcs lexikonon,
A kehely alján elolvastam
A jövendő hajótörött sorsom!...
Translator: Csata Ernő
see more poems written by: Ion Minulescu
