Egy tisztességes szajha - (O curvă cinstită) - Ion Pribeagu
added by: haver

(Fordította: Csata Ernő)

Az utcán, mintha most is hallom
Csavargók füttyét a lányok után,
Mert nem érezzük, hogy életünkben
Múlnak az évek egymás után.

Gondolom nem is fontos,
Déván vagy Petrozsényben,
De arra jól emlékszem:
Tizennyolc éves voltam éppen.

A kocsmáktól tele városban
Egy zsúfolt központ csinosul,
Volt egy filmszínház
És egy vendéglő: a Minerul.

Az egyetlen intim hely,
Éppen csavargóknak való,
Ahol jót lehetett enni is,
Lennebb volt, a piacon.

Hol a matróna gondoskodott
Legyenek új, vonzó számok:
Ínycsiklandó pincérlányok,
Kik növelték a vendégszámot.

Ahogy megjelent egy új lány
Kezdődött a hódítás is,
Egyik nap egyik udvarolt,
Másik nap egy másik.

Minden záróra után
A futballistákkal mulatott,
Kik, ha részegen kihulltak,
A rögbisekkel bódulhatott.

Amíg mi diákok, szegények,
Álmodoztunk tündérekkel,
Sóvárogva néztük, vággyal,
Egy kávéval vagy egy sörrel.

Egyik este vakszerencse,
A különös pincérlánnyal
Nem volt futballista,
Ki csókot adjon szájára.

Rövid, fekete haja volt,
Vékony, fehér karokkal,
Mit mondjak... a lábai,
Egyenesen csábítottak.

Mi, csibészek, vidám ifjak,
Rejtélyességének hála:
Kívántuk és mindeniknek
Csorgott utána a nyála.

Egy kósza hír keringett,
A bentlakásban valahol:
Kezébe adsz egy százast
S amire vágysz megkapod.

De melyik egyetemistája
Az ismert társaságnak,
Engedhette meg a luxust,
Száz lejt adjon a lánynak?

És akkor jött Horică
Egy jó mentőötlettel:
- Hé, összejön a százas,
Ha mindenik jön öt lejjel.

Utána sorsot húzunk,
Akinek lesz szerencséje,
Az megnyeri a százast,
És húsznak ül a helyébe.

Így volt. Ma sem tudom,
Ami eltelt, sem a percét
A szerencsémnek, sem azt,
Hogy a százas enyém lett!

Emlékszem, hogy nem hittem,
Meg sem fordult az eszemben
A gondolat, hogy mily öröm
Az első nő az életemben.

Kezemben a csokor rózsa
És öltönyöm diákruha,
Kezébe tettem a százast
És ő a tenyerét rácsukta.

Milyen volt, nincsen szavam,
Forró vágyak és teli percek,
Amit mások is átéltek
Lehet így, lehet szebben.

Elmondhatom, nem feledtem,
Mint egy herceg elbódultan,
Egy dalocskát is írtam neki,
Mit elénekeltem az ágyban.

Annyira meghatotta
Szárnyaló kis énekem,
Hogy a szép pincérlány
Megkérdezte édesen:

- Mondd kedves diákom,
Ilyen apró gyönyörért,
Amit velem itt átéltél
Kiadhatsz te ilyen bért?

Szüleid nagygazdák? Van házad?
Netán könyvelő mindenik?
Mert, ahogy én hallottam
Az egyetemistának pénze nincs.

Nyíltságától megbódulva,
S a varázsát se törjem meg,
Bevallottam már előre:
A szerencse rám hízelgett.

- Jaj, mondja ő enyelegve,
Mily elbűvölő, lehetetlen!
És ahogy karjaiba ölelt
Fülembe súgta kéjesen:

Te vagy a legmegnyerőbb
Az összes fiú közül,
S mert verseket is írsz
Neked ez pénzbe nem kerül.

Táskájában, ahogy kutat,
Nyomban felizgatott
És rebegtem: - Ó, Istenem,
Adj egy szerencsés napot!

Egy angyali mosollyal
Részegítőn átölelt,
Puhán arcomba csípett,
És visszaadott: öt lejt.



Translator: Csata Ernő

see more poems written by: Ion Pribeagu