A csillagig, mi felragyog,
Oly nagy a messzeség,
Hogy ezredévekig tartott,
Amíg ideért a fényesség.
Régen kihunyt az úton,
A végtelen kék űrben,
Fénye kóbor sugáron,
Most villant szemünkbe.
A csillagkép, mely halott,
Lassan kúszott fel az égre;
Tündökölt, nem látszott,
Kimúlt, mire látjuk végre.
Ahogy az óhajunk, éppen
A mélységes éjbe tűnik,
Elmúlt szerelmünk fénye
Még követ, nem szűnik.
Translator: Csata Ernő
see more poems written by: Mihai Eminescu
