A történelem lebeg. A város abortált.
A dolgokat átnevezték a hivatalban.
Puskin fehér nadrágjában deportált
Lesz betűk Szibériájába, holtában.
Templomok újságokba rejtve, mint borosüvegek,
gyorsan a pincékbe süllyesztődnek.
Az angyalok a szemközti bódéhoz sereglenek
a pultokra, éretlen szőlőszemeknek.
Létezel te is, mint szentek zsebei
(mert nincsenek zsebei a szenteknek)
ülsz magányosan szülők keservein,
emlőjén nagyobb keserveknek.
Kinek panaszkodj, mikor a teljes lovasságot
a cukorgyár udvarára terelték?!
Köszöntsed te is fenségesen a nyomorúságot
s kik a nagy góré böfögést művelték.
Tartsad gebékben te is sejtjeidet,
játszad, hogy a hulla nem bűzlik,
ki ez a sok koldus, hagyd a kérdéseket,
s miért e sok fal, amely ház nélküli.
Húzd le a függönyt Ezékiel. Vége.
A harc elveszett. Az angyal leszerelt.
A kísérletnek rossz az eredménye.
Az ember kutya. Nem ugat, de leszerepelt.
Translator: Csata Ernő
see more poems written by: Mircea Dinescu
