Egy szédületesen fehér sztalaktit,
melynek gondolat pihen a homlokán,
sugárnyaláb testével tajtékozván,
megrendítők s zendülők az ajkai;
ezüstös arc, mint tengervíz a sziklán,
melynek fala egyre magasabbra hív
egy más világ felé, viharokkal hív
a partról és azúrból, egymás után;
a magányában felfuvalkodottan
zsarnoki, önkívületben születve,
a riválisa fénylő orchidea;
így, ahogy kéjes gyönyörrel tombolva
homlokomra tesz olajjal egy jegyet,
szerető szenvedély nélkül, idea.
Translator: Csata Ernő
see more poems written by: Ştefan Augustin Doinaş
