Öregnek kellene szülessünk,
Érkezzünk bölcsként,
Képesek legyünk meghatározni sorsunkat a világban,
Tudjuk az elemi keresztútból milyen utak indulnak
Szeretem, szenvedéllyel szeretem az esőket,
Az őrült esőket és a csendeseket,
A szűzieseket és a nőies fékteleneket,
A friss és az unalmasan hosszú esőket,
Valea Seacăn ki járna
Kivonva a handzsárja
És inge is kigombolva?
A híres Andrii-Popa!
Kandúr szerettem volna lenni
csíkos bundával, emelt farokkal,
hosszú bajusszal és karmokkal,
egy zöld szemmel és egy barnával.
Erdei tó azúr tükrén
Sárga tavirózsák nyílnak;
Riadt, fehér gyűrűzése,
Egy csónakot megringat.
A csillagig, mi felragyog,
Oly nagy a messzeség,
Hogy ezredévekig tartott,
Amíg ideért a fényesség.
A kulcsot, amit adtál este -
A zöld kapu kulcsát -
Elvesztettem még az este!...
De ki nem veszti el a kulcsát?
Az aszály megölt minden fuvallatot.
Elolvadt a nap és a földre csorgott.
Az ég lángoló maradt és pőre.
Csak iszapra lelnek a kutakban az őzek.
Tudom, hogy már holnap meg fogsz csalni…
De mert az enyém vagy ma teljesen,
Megbocsájtok neked -
Régi a bűn
Az este bekarcoltam a homokba
egy másik, új rend képletét, ami
a dolgok titkos lényét hordozza,
mi nem romos, nem lehet mozdítani.